Szövetség                               

Néha, a lelkem alászáll a szédítő mélybe.

Hová a napfény sosem néz be. 

Olyankor a  puszta lét is csak gyötrő szenvedés.

Nem vágyom másra, csak csupán magam legyek épp.

Magam legyek a démonaimmal, 

kikkel szövetségem ,már oly régóta tart.

Hisz mi együtt, már átéltünk megannyi, gyötrelmes vihart.

Elvonulunk a Fekete Palotába,

hol szívem valahány  darabkája,

millió szilánkra cincálva várja, 

hogy gazdája s csatlósai,

miként ítélik halálra.

Ő, a vádlottak padján állva, riadtan dobbog,

Mi bírák, fölöttes gúnnyal végig mérvén nézzük mint zokog. 

                   

De az ítélet kimondattatott! 

Szakadj meg te szív!

S ő, többé már nem dobog...